Remete-csurgó felújítási program - 2014

Kategória: Remete-Csurgó Felújítási Program Írta: Civilsegéd

Rólunk írták - A CivilSegéd Közhasznú Alapítvány, az Ifjúsági Unió Szekszárd, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség és a Rotary Club azt a nemes célt tűzték ki maguk elé, hogy környezetbe illő térbeni építkezéssel, a hely eredetei kulturális, történelmi és vallási értékeinek megőrzésével egyúj kiránduló helyet hozznak létre a Remete-csurgó felújításával. 

A csurgó viszonylag "forgalmas" helynek mondható, hiszen az Országos Kéktúra-útvonal egyik pihenőhelye, valamint a Kadarka borút is itt fut. A felújítást adományokból fogják megvalósítani. A forrásfelújítás terveinek készíttetését, a kivitelezési munkák koordinálását, hatósági engedélyek beszerzését Szekszárd Megyei Jogú Város vállalta, valamint rendelkezésre bocsátotta a Béla király térről felszedett macskaköveket.
A Remete-csurgó átadásának tervezett határideje: 2014. szeptember 7.
A Remete-csurgó program hivatalos indítása 2014. május 11-én történt meg. Az Ifjúsági Unió Szekszárd ezen a napon túrát szervezett a csurgótól a csurgóért, valamint megtörtént a hivatalos tervek bemutatása.
2014. július 8-án 16 önkéntes segítségével az Ifjúsági Unió Szekszárd, megtisztította a Béla király térről megmaradt történelmi jelentőségű macskaköveket, amik járdaként fognak funkcionálni a Remete-csurgónál.
Az Ifjúsági Unió Szekszárd 500,1000, 5000 és 10 000 Ft-os "Támogatói jegyek" és tombola árusításával gyűjt adományt a csurgó felújtására.
A csurgó történetéről és felújításáról kiadvány készül, melybe fotókat várunk a Kápolna térről, a Remete-kápolnáról, Felsővárosról és persze a csurgóról. Akinek birtokában van olyan fotó, amit hasznosíítani tudnánk, kérjük jelezze az Ifjúsági Unió Szekszárdnak (74/512-073; Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). A képeket néhány nap után sértetlenül visszaszolgáltatjuk.

Forrás: Tolna megyei EXTRA, 2014. július 24.; XXII. évfolyam 27. szám

Az eredeti cikket >>ITT<< olvashatod!